ZÖLD RÉT VENDÉGHÁZ

Foglalásért hívja a Tel: 30/820-3579 telefonszámot

Login Form

previous arrow
next arrow
ArrowArrow
Slider

Elhelyezkedés

A falu lakossága 230 fő (2013-as adatok alapján). Egeralja egy kis falu, de minden alapvető szolgáltatás megtalálható itt: boltok, orvosi rendelő, kultúrház, óvoda. A falu temető felőli végén, a volt homokbánya helyén néhány éve játszótér épült. A községtől nyugatra, a Marcal egykori ártere, a bozót (vagy "Katyor") ma természetvédelmi terület. 2000-ben a faluközpontban leplezték le a Millenniumi emlékművet, mely a Millenniumi emlékparkban található. A falu másik emlékműve a Hősi emlékmű, amely a világháborús hősöknek állít emléket.

A településről két könyvet adtak ki, valamint a már említett polihisztor-festő, Szalóky Károly több verseskötete is megjelent.

Történet:

 

A mai község valószínűleg a XII. században keletkezett. A középkorban több írásos forrás is említi, melyek szerit a falu lakói királyi vadászok voltak. Bél Mátyás 1735-ben megjelent Veszprém vármegye leírása című hiteles művében két nagy nemesi családot említ, a Boncz és Egerallyi családot. Az Egerallyi család később Ferenczy-nek nevezi magát. Leszármazottaik még ma is élnek a faluban. A török időkben a falu lakói a Marcal mocsaraiban és kiemelkedő dombokon (Szigeti-domb, Jánosi-domb) kerestek menedéket. Az1848-as nemzetőrség összeírása 31 nemzetőrt említ Egeraljáról, közülük 10-en a Dráva-vonal védelmi harcaiban vettek részt.

A reformációtól kezdődően a falu lakossága csaknem teljes egészében református vallású lett. Az első templom 1740-ben épült, ennek helyén 1801-ben készült el az első kő templom. A mai új helyre épített templomot 1913-ban szentelték fel. 1874-ben református iskola épült a faluban, ennek épületében található ma a Helytörténeti Gyűjtemény.

1954-ben Egeralja megszűnt önálló település lenni. 1976-ban azonban a település visszakapta nevét.

Forrás: Wikipédia

 

 

 

 


Copyright © 2018. All Rights Reserved.